<h3>Csak jó híreket mondunk!</h3>

Csak jó híreket mondunk!

hírlevél english german hun

Aranyszarvas étterem



Az aranyszarvas étterem mindig is tradicionális magyaros és vadétteremként volt jelen a budapesti gasztronómiai életben. Az épület története az 1700as évek elejéig nyúlik vissza. A vendéglő amellett, hogy múlt századi hangulatot idéz, egyben egy kellemes francia bisztró érzetét is nyújtja. Fekete, fehér és arany színek dominálnak, amelyek visszafogott eleganciát kölcsönöznek a belső enteriőrnek.

 

Az Aranyszarvas étterem tulajdonosai, és Budapest legnevesebb éttermeiből összeválogatott csapata együtt dolgoznak azon, hogy a régmúlt emlékeit visszahozzák nem csak stílusban hanem az ételek terén is.

A vendéglő étlapján hagyományt őrző magyaros vadételek szerepelnek, melyből egyet most be is mutatunk. Lássuk, hogyan készül az almás feketeteában pácolt vadkacsamell, narancsos tésztában sült körtével.

 

Első lépésként készítsük el a nedves pácot. Két deci vízhez két deci fehérbort öntünk és adunk hozzá három evőkanál barnacukrot is. Felforraljuk. Levesszük a tűzről és belerakjuk a teafüvet. Három-négy percig hagyjuk ázni, leszűrjük, lehűtjük, és már tehetjük is bele a friss egész kacsamellet. Egy napig hűtőben állni hagyjuk.

 

Egy nap elteltével elővesszük a kacsamelleket, és kezdődhet a sütés. A húsokat forró tűzön hirtelen sütéssel körülbelül 1 percig elősütjük. Sütés közben megsózzuk. Ha már kellően megpirult egy időre félre tesszük, és elkészítjük a köretet, a narancsos tésztában sült körtét.

A körtéket félbevágjuk, majd három, lehetőleg egyforma cikkre szeleteljük, és kivágjuk a magházat. Reszeljük le egy narancs héját.

Vegyük a leveles tésztát, amelyet akár mi magunk is elkészíthetünk, de tökéletesen megfelel a boltban kapható is. Szórjunk egy kis lisztet a tészta alá, és kezdjük el nyújtani. Körülbelül 4 mm vastagra nyújtjuk, majd megszórjuk a lereszelt narancshéjjal. Dolgozzuk bele a narancshéjat, majd hintsük meg barna cukorral. Ezután szépen összehajtogatjuk a tésztát….így. Még egy kis nyújtás, még egy kis hajtogatás, és igen még egy kis nyújtás..és kész. Az alaposan megdolgozott tésztát hosszanti csíkokra szeleteljük.

Fogjuk a körtecikkelyt és tekerjük be spirálszerűen a tésztacsíkokkal. Süssük kb. 15 percet 160 fokon. A kacsamelleket hat percre a körték mellé helyezzük a sütőbe.

Jöhet a mártás. A megmaradt páclevünkhöz 1 deci vörösbort öntünk, összeforraljuk, majd két evőkanál hideg vajjal besűrítjük habverővel kicsit belekavarunk, és kész is. Ne forraljuk tovább, mert kicsapódik a vaj!

Legvégül helyezzük a húsokat és a körtéket tányérra és locsoljuk meg a mártással.

 

Pazar.

 

Készítse, el otthon ezt a fenséges ételkölteményt vagy kóstolja meg az Aranyszarvas étteremben. És ha már erre jár, mindenképpen harapjon a házilag sütött kenyérből, és kortyoljon hozzá a hungarikum szőlőfajtából készült borokból.

 

 

 

 

Recept


 

 

Hozzávalók

két személyre:

 

2 dl fehérbor

2 dl víz

3 ek. barna cukor

2 db kacsamell

2 ek. almás feketetea

leveles tészta

2 db. körte

1 narancs reszelt héja

2 dl vörösbor

2 ek. vaj

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


web étterem, aranyszarvas, vad, vadas, étterem, restaurant, buda, gasztronómia www.aranyszarvas.hu tele étterem, aranyszarvas, vad, vadas, étterem, restaurant, buda, gasztronómia 06-1/375-6451 haus étterem, aranyszarvas, vad, vadas, étterem, restaurant, buda, gasztronómia I.ker., Budapest, Szarvas tér 1.
vissza
multigrillking banner